A Megsebzett Bolygó

A kék bolygó már talán nem is kék?
Pedig milyen szép volt nem is oly rég.
Most szürkés, büdös, füstös.
Ezért egyedül az ember a bűnös!
Az ember mindent elpusztít,
Pedig a természet kér, üvölt, sikít;
˝Kérlek, kérlek ne tedd ezt velem,
Hisz a te életed az én létem!˝
De hiába, a jelszó még mindig áll,
S a kérő sóhaj a bolygótól hiába száll.
Legyőzi az ember a természetet,
S ennek öröme természetes?
Hol a szépség, a harmónia?
Az ép értelemnek erről kell szólnia?
Csak annyit végy, amennyire szükség van,
A telhetetlenség hasztalan.
Őseink, a természettől kértek,
Csak annyit, mit elégnek véltek.
Ma az ember azt mondja:˝Nem elég.˝
S még többet akar még, még még!
Mindegy milyen áron?
Nem baj, ha már madár sem ül az ágon?
Esőerdeink fogyatkoznak,
Vizeink már nem adakoznak.
Minden, amihez ember ér,
Fogyatkozik, elszennyesül és gyér!
Miért jó ez, s kinek?
A harácsolás minek?
Hol van a józan ész?
EMBER NEM FÉLSZ?
Egyszer csak rájössz, NEM LESZ, AHOL ÉLSZ!




Ha a fák, füvek vagy akár az erdei állatok szólni tudnának , látván az embert és viselt dolgait, azt mondanák szánakozva:- Óh, te szerencsétlen, honnan tévelyedtél ide, és hogyan fogsz te itt élni? Azt hallottuk, hogy minket is csoportosítottál, nevet adtál nekünk, de még a csillagokkal is foglalkozol, bár lábad lassúbb a zergénél, a gégédből olyan hangok jönnek elő, hogy a hozzád hasonlók sem értik meg mindig.

Rajtunk pihenhetsz – mondanák a füvek -, de ki ne tépkedj bennünket a földből, mert neked fogunk hiányozni. Mi alánk menekülhetsz az eső meg a tűző nap elől – mondanák a fák -, de ne akarj minket leigázni, mert akármilyen furcsa, idegen jövevény vagy, azt az oxigént szívod, amit mi növények kibocsátunk…”
Ancsel Éva



A természet csodálatos. Vigyáznunk kell rá, hogy utódaink is rácsodálkozhassanak néha egy kies völgyre, vadregényes vízesésre, meredek szirtre. Ámulva nézhessék a vadászó ragadozó madarakat, vizeink rablóit, a hegyek-völgyek állatait. Büszkék lehessenek arra, hogy a technika korában is el lehet ámulni környezetük szépségein. „



Az erdő fohásza



Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
s gyümölcsöm oltja szomjadat.



Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, melyből csónakod építed.
Én vagyok házad ajtaja,
bölcsőd fája- koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem,
hallgasd a kérésem,
ne bánts!


A “föld” szó nyelvünkben számtalan szóösszetételben ismert. Önmagában a Naprendszer harmadik bolygóját jelzi, tehát egy égitest neve.

A föld a mindennapi szóhasználatban a talajt is jelöli. Tavasszal a földszag, ez a semmi mással össze nem téveszthető illat, a fagytól felengedett, párolgó, lélegző talajnak a növényültetésre, a szabadban való mozgásra hívószava.

A termőföld szavunk szemléletesen fejezi ki a talajnak a növények életfeltételeit – víz-, levegő-, táplálékigény – biztosító, növényeket nevelő szerepét.

A szülőföld a Földnek az a darabja, ahol a bölcsőnk ringott, ahová mindig visszavágyunk, amelyről – ha távol vagyunk tőle – álmodunk, amelyhez ezernyi szállal, érzelmileg kötődünk.

Gyönyörű szavunk az anyaföld. Jelzi, hogy a föld átvitt értelemben anyánkhoz hasonlóan ölel, ringat táplál bennünket. A Föld-anya motívum sok nép mítoszából ismert. A navahó indiánok istenei között legfontosabbak a Nap-apa és a Föld-anya. Az előbbi a Napot, a Holdat és a csillagképeket viseli a testén, az utóbbi az éltető vizet és a növekedő növényeket. Az ég szinte minden mitológiában a Földdel párosodik. Ölelkezésüket az őstojás jelképezi, amely kettétört héjának egyik feléből az égi, a másikból a földi világ lesz. A görög mitológia szerint a Világegyetem az ég (Uránusz) és a Föld (Gaia) egyesüléséből született.

Milyen ez a földi világ a ma élő ember szemével? Mit jelent a rajta élőknek? Jelent folyókat, tengereket, hegyormokat és lankás dombokat, erdőket, parkokat, mezőket, réteket, hatalmas lombkoronájú fákat, színes illatos virágokat, a szülői házat, kertjét és még sok mindent. Azonban nemcsak szép, lélekemelő dolgokat jelent! Nagyon sok ország van a Földön, amelynek polgárai “… Anyját, a Földet, apját, a Napot úgy kezeli, mint adható, vehető, kifosztható jószágokat.” akiknek “… a Föld nem barátja, hanem az ellensége”

Környezetünkre, az ember és a természet közötti kapcsolat megváltozásának következtében számtalan veszély leselkedik. Az üvegházhatás fokozódása, az ózonréteg elvékonyodása, savas esők, olajfoltok a vizek felületén, szennyezett és fogyó ivóvízkészlet, túlnépesedés, a trópusi esőerdők pusztulása, az állat- és növényvilág genetikai sokféleségének gyors ütemű csökkenése, a termőföld elszennyeződése, a szeméthegyek stb. Ebből kiút csak akkor lesz, ha egyre többen felismerik Seattle indián törzsfőnök 1854-ben megfogalmazott gondolatának igazságát, amely szerint “ Valamennyien a Föld részei vagyunk, és a Föld a részünk.” Természetesen nemcsak felismerni kell, hanem ennek a szellemében élni, dolgozni, nevelni gyermekeinket.

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

Pálma

- Versben beszélek, és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

Hárs

- Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

Nyírfa

- Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír,
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.

Almafa

- Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.

Eperfa

- Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.

Nyárfa

- Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...



A Föld napja története

 

1970-ben kezdődött