Ez a gyümölcs Kína középső és északi részein honos. Innen jutott el a "selyemúton" az akkori Perzsiába (ma Irán).

A rómaiak perzsa gyümölcsnek titulálták, és ennek alapján kapta tudományos nevét (persica = perzsia) is.

Hamisítatlan házikerti, kiskerti gyümölcsfaj - noha a nagyüzemek is sokat termelnek belőle - mert:
1. viszonylag kis helyen elfér,
2. évente termőre metszést és zöldmetszést igényel,
3. jól átgondolt növényvédelmi tervre van szüksége,
4. megfontolt talajerő- gazdálkodással és 
5. jól szervezett szürettel a termés mennyiségét jelentékenyen lehet növelni, és a gyümölcsök minőségét számottevően lehet javítani.

Mindezek miatt viszonylag kevés az olyan házikert, amelyből hiányozna az őszibarackfa. És ez annál inkább lehetséges, mert - kevés kivételtől eltekintve - a védettebb kiskertekben az egész ország területén megélnek - ha nem is egyformán jól - az őszibarack fái.

Lippai még közönséges baracknak nevezi, hogy megkülönböztesse a kajszibaracktól. Azután elterjedtek a főleg augusztus-szeptemberben érő, magvaváló fajták, amelyek joggal viselték az őszibarack nevet. Manapság azonban, amikor a kertekben termelt legkorábbi fajták június elején már szüretelhetők, vajmi kevés okunk van arra, hogy ezt a gyümölcsöt őszinek nevezzük. De hát a megszokás nagy úr, és az elnevezésekben sokszor nem elég a logikát követni! Maradjunk tehát az őszibarack névnél.

Az őszibarack termesztése nálunk a 16. században indult meg, de akkor még csak a főúri kertekben és szinte kizárólag a délre néző falak előtt, ún. redélyfaként nevelték. Gyümölcse drága csemegének számított.

A filoxéravész után az őszibarack is alkalmasnak mutatkozott a kopár, meleg, déli domboldalak hasznosítására. Ekkor telepedett le Nagytétényben Lehner Vilmos tanár, aki egész életét az őszibarack-termelés elterjesztésének, a legújabb és legjobb fajták meghonosításának szentelte. Diósd, Budafok, Törökbálint már az első világháború idején ellátták a budapesti piacokat jó minőségű őszibarackkal, és a termelése továbbgyűrűzött a Balaton-felvidéken, a Mecsek lankáin át az ország minden területére.

Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy az őszibarack a száraz, kies domboldalak növénye. Erről szó sincs, csupán annyi az igazság belőle, hogy az őszibarack az ilyen területeken is megél. A tápanyagokkal jól ellátott, televény talajokon érzi magát a legjobban. Fontos tudni róla, hogy a gyökeret nagyon levegőigényesek, tehát a mélyfekvésű, vizenyős, magas talajvizű területeken nem is érdemes az őszibarack ültetésével kísérletezni. A meszet is tartalmazó talajokat kedveli, de a túlságosan sok mész is hátrányos a számára, az ilyen termőterületeken gyakori jelenség a levelek sárgulása (klorózis) és a mézgásodás.

Az őszibarack a mérsékelt égöv enyhébb telű vidékeinek gyümölcse. Termőterülete nagyjából egybeesik a szőlő zónájával. A téli fagyokat jelentékenyebb károsodás nélkül viseli el, annál nagyobb veszélyt jelent számára a kora tavaszi fagy, amely a korán fejlődő bimbókat teheti tönkre. A szárazságot csak látszólag viseli cl könnyen. Valójában a tartós nyári aszálytól éppen úgy szenved, mint pl. a kajszibarack vagy a szilva; gyümölcsei aprók és ízetlenek maradnak.

Ezért házikerti körülmények között célszerű berendezkedni az őszibarackfák rendszeres öntözésére.

A csemetéket kétféle alanyon állítják elő: a vadőszibarack alanyra szemzett fák fagyállóbbak, és inkább a semleges homok- és vályogtalajokra valók. A mandulára szemzett csemetéket inkább a száraz, meleg, meszes talajokra ültessük.

Az őszibarack csemetéje nehezen ered meg, ezért lehetőleg ősszel ültessük. A fák egymástól mért távolsága legalább öt méter legyen, egy-egy fa tenyészterülete pedig 24 m². A fák fejlődésének igen jót tesz, ha az ültetéstől kezdve árnyékoljuk a törzs körüli területrészt lekaszált fűvel, szalmával, tőzeggel stb.

Az őszibarack az egyetlen gyümölcsfaj, amelyből katlan alakú koronát alakítunk ki. A termőre fordulás után is nélkülözhetetlen az évenként, tavasszal megismételt termőre metszés.

Nem tudom azzal biztatni kedves olvasóimat, hogy ebből a könyvből elsajátíthatják az őszibarack metszését, de néhány mindenkor és mindenhol alkalmazható, megbízható tanácsot adhatok. A többit olvassák el Timon Béla: Őszibarack című könyvében (Mezőgazdasági Kiadó, 1976).

Tehát néhány tanács: csak a fajtát ismerve kezdjen hozzá a metszéshez; a metszés előtt győződjön meg a rügyek egészségi állapotáról; lehetőleg akkor kezdje el metszeni, amikor a virágrügyek már erősen duzzadnak; az egyvesszős és a váltómetszés egyaránt eredményes lehet, sőt a két módszert keverni is előnyös; a termőnyársakat hagyja metszetlenül; mértékkel messen, de ne terhelje túl a fát.

Ami a trágyázást illeti, az őszibarackfák meghálálják az istálló-, illetve a szerves trágyát. A tápanyagok közül a legélénkebben a nitrogénadagolásra válaszolnak; a foszfátra szinte egyáltalán nem, viszont a kálitrágyázást több és szebb terméssel viszonozzák.

Nagyon fontos eleme az őszibarack agrotechnikájának a gyümölcsritkítás. A leggondosabb metszés ellenére a fa egyes részein túl sok gyümölcs fejlődhet, amelyek egymást akadályozzák. Ezeket a csonthéj képződése idején úgy kell megritkítani, hogy két kifejlett gyümölcs között egy - elképzelt - harmadik is elférjen.

Az őszibarackfákat sokféle betegség (levélfodrosodás, lisztharmat, klaszterospóriumos levéllyukacsosság stb.) és kártevő (pajzstetű, levéltetű, barackmoly, keleti gyümölcsmoly stb.) fenyegeti; ily módon eredményes termelés el se képzelhető rendszeres növényvédelem nélkül.

Az őszibarackfák viszonylag rövid életűek; 20-25 éves korukra már annyira felkopaszodnak, hogy ki kell őket vágni. A gyorsfaváltás gyorsfajtaváltást is maga után von. Hol vannak már az én diákkoromban elterjedt fajták? A Metelka díjazottja, a Szöghy duránci, a Rivers korai és a Belle Guarde, amelyet Entz Ferenc Szép őrnőnek magyarosított. A mostani őszibarackfajták között mindenki megtalálhatja a kedvére valót: magvaválót és duráncit, zöld húsút és Sárga húsút, korait és későit, közismertet és különlegeset (pogácsa alakú, sima héjú, vérbarack stb.).

Jóllehet az őszibarackból kiváló levest, befőttet, lekvárt és dzsemet is lehet készíteni, mégis a legtöbbet frissen fogyasztjuk el.

Egy fán is elhúzódva érnek a gyümölcsök, ezért ügyes fajtatársítással már 4-5 fán "futószalagot" szervezhetünk, és gyümölcsüket akár három hónapon át is fogyaszthatjuk. Ezt úgy érhetjük el, ha egy fába több fajtát szemezünk vagy oltunk.

Az őszibarackot éretten szedjük le akkor, amikor a csúcsán már puhul. Ez a gazdaságos, mert a gyümölcs az érés időszakában hízik a leggyorsabban. A városi ember csak akkor eszik igazán jóízű őszibarackot, ha kertje van, vagy vendégségbe megy gyümölcstermelő portájára.