Luca napja  

Luca napja a Gergely-féle naptárreform előtt (1582) volt az év legrövidebb napja, sok helyen innen számították a nappalok hosszabbodását.
A Luca név a latin Lux (fény) szóból származik. Ilyenkor a nőknek nem volt szabad dolgozniuk, s aki ezt megszegte, azt Luca megbüntette. A tilalom napjának is nevezhető: tilos volt tüzet
gyújtani vagy varrni, mert büntetésből Luca bevarrta a tyúkok "tojókáját".Tilos volt továbbá fonni, szőni, mert Luca összekeveri a fonalat,
kóccá változtatja, és kócot tesz annak az esze helyére, aki ezt a vétséget elköveti. 

Egy keresztény szent és egy ártó pogány boszorkány - jól megférnek a naptárban. Luca asszony és Szent Lucia, azaz december 13-a - avagy mi a közös a búzában, a hagymában, a székben, a tyúkokban, a kotyolásban, a fényben és "az örök világosság" utalásában.

Mint az annyiszor lenni szokott, a keresztény és az archaikus, népi elemek is jócskán keveredtek ebben a mára már kihalóban lévő (ha nem kihalt) napnak a hagyományaiban. Pedig december tizenharmadika még a bőséges téli jeles napok között is kiemelkedően sok hiedelemmel és szokással rendelkezett.

Egy keresztény szent és egy pogány boszorkány került egy lapra a naptárban. Valószínűleg azért éppen tizenharmadikára, mert a Gergely-naptár XVI. századbeli bevezetése előtt ez volt a téli napforduló ideje, az év legrövidebb éjszakája, a fény születésének ideje - Lucia, a magyar Luca pedig a latin lux, fény szóból
eredeztethető (egyes országokban így is nevezik: "a fényhozó").


Keresztény hagyomány

Bár a tizenhármas szerencsétlen szám a keresztény hiedelemvilágban, hiszen Jézussal együtt ennyien ültek az apostolok az utolsó vacsorán, ahol Júdás elárulta őt, a fény szimbóluma elválaszthatatlan Szent Luciától, így kerülhetett ő erre a dátumra a naptárban.

Lucia Szicíliában, Szirakuza városában élt, a III-IV.  században. Nemesi családból származó, előkelő lány volt, akit beteg édesanyja magával vitt Szent Ágota sírjához, hogy együtt kérjék imájukban a szent közbenjárását gyógyulása érdekében. A sírnál a lánynak
megjelent a szent, hívta őt az égiek seregébe. Édesanyja meggyógyult, Lucia pedig azt kérte tőle, soha ne adják férjhez, mert ő Jézus jegyesének tekinti magát. A lányt hite miatt
feljelentette elhagyott vőlegénye, és ezzel megkezdődött megpróbáltatásainak sorozata - bordélyházba akarták kényszeríteni, megszégyeníteni, olajjal és szurokkal leöntve megégetni, kiszúrni a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek közt a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjévé.


Népi hiedelmek

Kevésbé mondható szent életűnek az a rontó nőszemély, Luca asszony, aki még az ősi hiedelemvilágból maradt fenn, és kapcsolódott össze december tizenharmadikával. A "gyerekek rémének" is nevezett boszorkány napján, akár tavasszal György napján, szabadon garázdálkodtak a gonoszok; így ez a nap gonoszjáró és dologtiltó nap is volt egyben.

A rémségeket varázslatokkal, a betegségeket vesszőzéssel lehetett csak elűzni, ezekhez  társultak még a dologtiltó napok "aranyszabályai", nem véletlen hát, hogy annyi hiedelem kapcsolódott Luca napjához.

Leghíresebb talán - a mára leginkább csak a szólásból ismert - Luca-szék készítése. Ezen a napon kellett megkezdeni a szabályos ötszög köré írt, 5 egyenlő szárú háromszöget formázó szék készítését, és minden nap egy kicsit munkálkodni rajta, hogy éppen karácsony estére készüljön el.


Luca széke


Alakja: szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt, s kilencféle fából állították össze: kökény, boróka, körte, som, jávor, akác, jegenyefenyő, cser, rózsafa.Szögek helyett pedig kizárólag bükkfából faragott ékek tartották össze.
Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, és karácsony estéjére kellett elkészülnie vele. A szék segítségével annak tulajdonosa felismerhette a falu boszorkányát. Ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki a
boszorkány, mert az szarvat hordott.A hiedelem szerint a leleplezése után ugyancsak jól tette, ha gyorsan hazaszaladt, különben széttépték a boszorkányok. Ez csak akkor sikerülhetett neki, ha úton hazafelé szüntelenül szórta a mákot, ugyanis azt a boszorkányoknak fel kellett szedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, Luca székét el kellett égetnie.


Időjóslás

Sok hiedelem kapcsolódott az időjáráshoz is, hiszen a földművelő családok számára roppant fontos volt a következő évi termés, megélhetés szempontjából. A jóslás egyik formája hagymakalendárium, másik a Luca kalendáriuma nevet kapta. Előbbinél egy hagymából 12 réteget hajtottak ki, mindegyik réteget megszórták sóval, és a kemence mellé tették. Amelyik réteg nedvessé vált a sótól, a következő év annyiadik hónapja nagyon csapadékosnak ígérkezett. Hasonló volt a lényege Luca kalendáriumának is: az azt követő12 napot figyelték meg, mindegyik nap az eljövendő év egy-egy hónapjának felelt meg. Amilyen idő volt az adott napon, olyan volt a várható tendencia a következő év annyiadik hónapjában is.


Gombócból a jövendőbeli

Luca napján az emberek tollat tettek a pogácsákra, és akié megperzselődött, az közeli halálra számíthatott.A jövendőbeli neve is kiderült a pogácsákba belesütött nevekből. Ugyanezt a célt szolgálta a Luca-cédulák készítése is. A hajadonok 12 cédulára férfinevet írtak. Luca-naptól karácsonyig mindennap tűzbe dobtak egyet, és amelyik utoljára maradt, az mutatta a leendő társ nevét.A hiedelem másik variációja szerint a cédulákat gombócba kell gyúrni, s amelyik gombóc a kifőzéskor először feljön, a benne lévő cédulán áll a jövendőbeli neve.


Luca-búza

Ma is ismert szokás volt a szintén a következő évi termést (is) jelképező Luca-búza kelesztése. Az asszonyok egy lapos tálban búzát csíráztattak a kemence mellett, és ha az szentestére szépen kihajtott, bő termés volt várható. A zöld búzával aztán egyes
tájakon a karácsonyi oltárt, máshol az ünnepi asztalt díszítették, de volt, ahol az állatokkal etették meg, tej- és tojásrontás ellen.

Kotyolás

A Dél-Dunántúlon a kisfiúk egy idősebb fiú kíséretében kotyolni jártak Luca-nap hajnalán. Lopott szalmát vittek magukkal, arra térdelve skandálták bő termést, gazdagságot hozó jókívánságaikat. A szokás is innen kapta a nevét, mert köszöntőjük általában így kezdődött: "kity-koty". A háziasszony "hálából" aztán vízzel, kukoricával szórta meg őket, amit később a házi szárnyasok csipegettek össze.

Luca, luca, kitykoty,
Sok csibe, lúd keljen,
Aludttejes köcsög
Száradjon a kerten,
Vetés, virág megeredjen,
Luca, luca, kitykoty.


Luca, luca, kitykoty,
Vizük borrá váljon,
Hosszú kolbász,
Hurka
Lógjon a padláson,
Házuk népe bajt ne lásson,
Luca, luca, kitykoty.

(Bárdosi Németh János: Lucázás)

Tilalmak

Aki pedig megszegte az e napra vonatkozó tilalmakat, rettenetes büntetést várhatott - magától Lucától. Ezen a napon ugyanis tilos volt szőni, fonni, varrni, mert azzal bevarrták a tyúkok fenekét egész évre, tilos volt kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét is, nem szabadott mosni, és innentől a kémény alá kötözött nyírfa seprűvel volt csak szabad söpörni egész karácsonyig.