A metszés tulajdonképpen nem más, mint a növény valamelyik részének eltávolítása. Elsődleges célja a rendszeres, jó minőségű és mennyiségű termés biztosítása. Ehhez elengedhetetlen az új termőrészek kialakítása, azaz a megfelelő évenkénti hajtásnövekedés.

A hajtásnövekedés mértékét nem csak a metszéssel szabályozzuk, hanem egyéb termesztéstechnológiai eljárásokkal is, például öntözés, tápanyag-utánpótlás, füvesítés, növényvédelem. De közrejátszik ebben a faj, a fajta, az előző évi termésmennyiség, az alany és természetesen az időjárás.

A téli metszés előnyei és hátrányai

A gyümölcstermő növények megszokott metszési időszaka lombhullástól rügyfakadásig tart, nagyjából október végétől március közepéig. Egyes gyümölcsfajok metszését pirosbimbós állapotban ajánlják elvégezni (őszi- és kajszibarack), részben azzal az indokkal, hogy ha netán tavaszi fagy érte, akkor több virágot lehet meghagyni, illetve ebben az időszakban egyes kórokozók kevésbé fertőznek. Az állítások csak részben igazak, mert a fagy az adott területen nem tesz különbséget a fák között. Pirosbimbós állapotban a termőrügyek már enyhe érintésre könnyen lepattannak, ezért óvatosan kell mozognunk a koronában és a fák között. Fontos, hogy a metszési időszak – a nyugalmi időszakban – hosszú legyen, ám a munkára fogható napok száma nagyon változó. Függ a megmetszendő növények számától és az időjárástól. Általános szabály, hogy a tél végi metszést legkésőbb március közepéig be kell fejezni a tavaszi lemosó permetezés miatt. Gyakorlati tapasztalatok szerint a tél végi metszés legnagyobb előnye, hogy minél kevesebb növényt kell megmetszenünk, annál több időnk van erre a munkára.

Természetesen hátrányok is adódnak! Azokon a napokon például, amikor a levegő hőmérséklete mínusz két fok alá csökken, szüneteltetnünk kell a metszést, mert a metszett felületeken keresztül fagyási sérüléseket szenved a növény. Lombtalan állapotban általában nehezebb, illetve nagyobb gyakorlat szükséges a metszés erősségének megítéléséhez. Megfigyelések szerint – sajnos – a metszési sebek nehezen gyógyulnak ebben az időben. A sebkezelő anyagok kijuttatása is gondot okozhat. Az időjárásból adódó nehézségek – fagy, hó, eső, sár – szintén hátráltatják a metszési munkákat, s fokozzák a balesetveszélyt is.

Minden évben kell metszeni?

A kérdésre a gondos gazda természetesen igennel válaszol. Persze mindez függ a terület nagyságától és a gyümölcsfajtától is. Általában azokat a gyümölcsféléket, amelyek gyümölcsei nagy tömegűek – alma, körte, őszibarack -, vagy metszés nélküli állapotuk gondot okoz, a termés mennyisége és minősége jelentősen csökkenne – málna, szeder, ribizli, köszméte, feketebodza – minden évben illik megmetszeni. Néhány faj esetében elegendő két-, esetleg három évente metszeni. Ez utóbbiak közé tartozik a kajszibarack, a meggy, a cseresznye, a szilva, a dió, a mandula és a mogyoró.

Metszési módok A lombhullatók könnyen áttekinthetők, így hamar észrevehetjük azokat a helyeket, ahol ritkítani szükséges: azokat az ágakat, melyek betegek, ilyenkor könnyebb a sebeket tisztítani és az elhalt ágakat lemetszeni. A beteg, vagy kiszáradt koronarészek kérgük színéről illetve repedezettségükről ismerhetők fel.

L.L.

Őszibarack metszése

A metszett őszibarack hosszabb életű.

Az alacsonyabb hőmérséklet, rövidebb vegetációs időtartam miatt kevesebb tápanyag tárolódik fel, mint a Földközi-tenger vidékén.

Ezért a fa koronáját kis méretűen kell tartani. Erős szakszerű metszéssel az őszibarackfa 20 évig is teremhet.

Mérsékelten, vagy egyáltalán nem metszett őszibarack alig éri meg a 8 évet, és a kértevők és kórokozók könnyen megtámadják.

Egyéves oltvány

Az oltvány egy főhajtásból és számtalan, hegyesszögben elhelyezkedő oldalhajtásból áll. Ezek nem alkalmasak vezérágaknak, ezért ültetéskor el kell távolítani. A főhajtást 10-20 cm-rel kell visszakurtítani. A metszési felületeket fasebkenőccsel kell bekenni.

Az ültetés utáni 1. évben már sok erős, laposabban elhelyezkedő oldalhajtás fejlődött, melyekből a legerősebbet választjuk leendő oldalvezérágnak. Ezek lehetőleg nagy szögben és különböző égtáj felé álljanak. A többi oldalhajtást szorosan a törzs mellett le kell vágni.

A koronaalakítás első évében a legalsó vezérhajtás 1/3-át vágjuk vissza. A többi vezérhajtást is azonos magasságban, a külső rügy felett metszük le. Ha a metszés két rügy között történik, akkor csap marad vissza. Ezeket gondosan el kell távolítani, mert gátolják a gyógyulást. A hosszú hajtások egyidejű elágazásait el kell távolítani.

A 2. évben levél- , hajtásrügyek és virágrügyek képződnek, melyek a 3. évben termést hoznak. Ahhoz, hogy a nevelő metszést helyesen végezzük, ismerni kell a különböző hajtásokat.

Az ugarhajtás erős, és rajta hegyes levél és hajtórügyek vannak, amelyek egy év alatt életképes virágrüggyé nem tudnak alakulni. Mint oldalhajtást 2 rügy felett visszavágjuk, és ezzel termőhajtás képzésére serkentjük.

A valódi termőhajtás hasonlóképpen erős, rajta levélá és virágrügyek vannak.

Majdnem az egész hajtáson végig minden levélrügyet virágrügy fog közre. A valódi termőhajtáson fejlődik a legtöbb termés. Csak az erősen metszett őszibarackfák fejlesztenek elégséges valódi termőhajtást.

A fiatal (kétéves) koronát a következőképpen kell ritkítani: el kell távolítani a vázágakon levő vízhajtásokat, áltermőhajtásokat és az idő elötti hajtásokat. A valódi termőhajtásokat védjük meg. Az ugarhajtásokat 2 szem felett, tehát erősen metszük le, az öreg csapokat teljesen vágjuk le. Végül az oldalvezérágak csúcshajtásainak felét- egyharmadát vágjuk vissza. A visszametszés a kompakt növekedés és a valódi termőhajtások fejlődése miatt fontos művelet."