Tolvajok paradicsoma
Madagaszkár elszigeteltsége egykor csodavilágot teremtett.
Azóta, hogy Benyovszky lett a királya, sok vihart kellett átélnie,
lakossága is megszaporodott, rózsafáira, zafírjára egyre mohóbb
kereskedők, óriáscégek áhítoznak.
Írta Robert Draper, fényképezte Pascal Maitre
Részlet a Magazin szeptemberi lapszámából
Rövidnadrágos-pólós fiatalember hajladozik a fatörzsből kivájt
lélekvesztő végében. Hosszú bambuszrúddal löki és irányítja csónakunkat,
fölfelé tartunk a sekély, de sebes folyású Onive folyón. Hirtelen
megnyílik fölötte a felhők járta égbolt, futó zápor ostorozza a vidéket.
Rövid időre fölragyog a Nap, de nem bír a felhőkkel, újra elered az
eső. A parton ernyedt tagokkal heverésző krokodilok nem vesznek tudomást
az időjárás szeszélyeiről. Remon még úgy se – ő mással van elfoglalva.
Csónakunk mellett egyre-másra suhannak el a fentről érkezők. Remon
odakiabál nekik, amazok visszakurjantanak. Mind hasonszőrűek: sötét
rönköt, illegálisan kidöntött rózsafát szállítanak az esőerdő mélyéről
az északkelet-madagaszkári Antalaha város fatelepeire.
 |
|
Törvénysértő favágó nyűvi a rózsafát a Masoala parkban. Százak hagytak
fel a földműveléssel, jöttek el a városokból, hogy a vadon mélyén,
tilosban járva keressék meg a betevőt. A nagykereskedőnek ezreket hoz
egy-egy fa; aki fáradságos munkával kidönti, 6 dollárnyi fizetséget
tehet zsebre. |
|
|
Remon szörnyen utálja ezt a munkát. Főnöke igazi hajcsár, egész álló nap
hajtja őket a fatelepen. Aztán ott vannak az erdőőrök: ha pénzt kapnak,
kis időre szemet hunynak, de nemsokára megint tartják a markukat.
Rönköt szállítatni persze még mindig jobb, ismeri el Remon, mint
naphosszat fákat dönteni. Amikor már nagyon veszélyes lett a favágóélet,
letette a fejszét és csónakba ült.
|
 Öklömnyi
lilás zafírok reményében jönnek az ilakakai bányába, de sokan csak a
külszíni fejtés kubikosai között kapnak hitvány bérért munkát. A
legszebb köveket Srí Lanka-i és thaiföldi üzérek kaparintják meg;
Soaraza Arifeno és a többi malgas kereskedő csupán a másodrangú
példányokból válogathat hűséges afrikai ügyfelei számára. |
|
|
Évek
óta törvényszegők tizedelik az erdőket, mostanában egyre többen, sok
szervezett banda vette be magát az erdőkbe. A 2009-es puccs után végképp
szabad lett a vásár: tarolják az erdőt, ki hol éri. Vevő persze
bőséggel akad. A kínaiak mohósága csillapíthatatlan: néhány hónap alatt
több mint 200 millió dollár értékben vettek rózsafát az ország
északkeleti szegletében. Röviden: rémes állapotok uralkodnak a
madagaszkári vadonban. Remon egyik ismerősétől erdei banda ragadta el a
kidöntött rózsafát. „Mi harmincan vagyunk, te meg csak egymagad” – szólt
a meggyőző érvelés. Az illető olcsón megúszta – mesélik, hogy egykét
nappal korábban machetével fejezték le két kollégáját, mert vonakodtak
átadni a martalócoknak, amit kivágtak az erdőn.
A folyó csöndesebb szakaszára érünk. Remon rágyújt egy marihuánás
cigarettára. A tabukról mesél, a fadykról, amelyek évszázadokon
keresztül védelmezték a vadont. Ha egy erdei tolvaj kidőlő fatörzs alatt
leli halálát, vagy eltöri a lábát, miközben megpróbál átkelni a kavargó
folyón, a többiek rémülten súgdossák egymásnak: „Megharagudtak ránk az
ősök, és most megbüntetnek bennünket.” Remon alapos fejmosást kapott a
falu véneitől, hogy szent erdőket fosztogat. „Aha, persze. A családomat
meg hogyan etessem?” – mormogta válaszképpen.
|
|
Elszigeteltsége egykor csodavilágot teremtett. Azóta, hogy Benyovszky
lett a királya, sok vihart kellett átélnie, lakossága is megszaporodott,
rózsafáira, zafírjára egyre mohóbb kereskedők, óriáscégek áhítoznak.
Majomkenyérfák oszloperdeje Morondava közelében. Összesen ennyi maradt
meg az egykor sűrű erdőből a 2007 óta védett területen. A többi a
földművelésnek esett áldozatul. A ajomkenyérfa 25 méternél is magasabbra
nő, gyümölcse és kérge értékes árucikk. |
|
|
Remon azelőtt vaníliaültetvényen dolgozott Antalaha közelében, hogy
eltartsa a családját. Amint az egész sziget, a tengerparti kisváros
környéke is dúsgazdag természeti kincsekben, minden másban viszont
kódisszegény. Két évtizeddel ezelőtt Madagaszkár akkori elnöke, Didier
Ratsiraka büszkén hallgatta a „vanília fővárosá”-ról érkező híradásokat.
Lelkesültségében el is küldte egyik beosztottját, tolmácsolja elnöki
nagyrabecsülését Antalaha népének. „Arra számított, hogy
épületóriásokról, aszfaltutakról számol be a futár. Rettentő csalódott
volt, amikor kézhez kapta és végigolvasta a jelentést” – meséli Michel
Lomone, a veterán vaníliakereskedő.
Erről a csodás világról a Nat.Geo Magazin szeptemberi lapszáma mutat be sok érdekességet nagyszerű képeket
|
|
Kommentáld!